III. Amenhotep (i. e. 1392–1355) fáraó – akinek többek között a luxori templomot és a karnaki templomegyüttest köszönhetjük – múmiájának vizsgálata során megállapították, hogy fogai kopása miatt fogínye begyulladt, elgennyesedett, élete utolsó éveiben folytonos fájdalommal küzdött. A gyulladás átterjedt az állkapcsára is, s végül ez a betegség okozta a halálát.
 |
 |
|
Karnak és Luxor építtetőjének vesztét rossz fogai okozták
|
A fáraók múmiáit vizsgálva pontos képet kaphatunk az egyiptomiak szájhigiéniájáról, fog- és szájápolásáról, a fogakkal kapcsolatos egészségügyi problémáikról. A múmiák fogairól – ha egyáltalán maradtak – megállapítható, hogy életük végére többnyire elhasználódtak, sokszor egészen a fogbélig lekoptak. Ennek elsődleges oka a táplálkozásuk volt, de szerepet játszott benne a fehér fogak iránti olthatatlan vágyuk is.
 |
|
A kézzel őrölt gabona közé
túl sok homok került,
ami „lecsiszolta” a fogakat
|
Egyiptomban a kenyér készítéséhez használatos gabonát először mozsárban összetörték, ezután kézi darálóval készítettek belőle lisztet. A lisztbe – és természetesen a belőle készült kenyérbe is – homokszemcsék kerültek, amelyek elfogyasztása ignecsak károsan hatott a fogakra. A folyamatos koptatásnak kitett fogak rendszerint begyulladtak, és a gyulladás sokszor a beteg halálához vezetett.
A fogfehérítést különös összetételű csiszolóporral oldották meg: korall, vörös akhát, habkő és tojáshéj alkotta egyveleget áztattak illatos folyadékokba, majd elkeverték gyermeki vizelettel.
A fogak elvesztése, a fogbetegségek és az ezekkel járó fájdalmak arra ösztönözték a korabeli orvosokat, hogy próbáljanak megoldást találni a problémára. Próbálkozásaik ugyan nem jártak túl sok sikerrel, de néhány kisebb eredményt azért elértek, elsősorban a megelőzés terén.
Fogkefét a fogkefefáról
 |
|
Mentalevél a szájszag ellen
|
 |
|
Az írisz hatékony
a fogínyproblémák kezelésében
|
A rossz lehellet már az ókorban sem számított trendinek. A szájszagtól leggyakrabban menta segítségével szabadultak meg, ami egyben fogápoló szerepet is betöltött. Mentalevélből nyert kivonattal öblögettek, vagy egyszerűen csak rágcsálták azt. A másik elterjedt szájszag elleni készítmény egy golyócska volt, amelynek előállításához fenyőtömjént, mirrhát, fahéjat és egyéb illatos növényeket főztek össze mézzel. A szer hatása kettős volt: az illatos összetevők azonnal elűzték a szájszagot, a méz pedig jótékony fertőtlenítő hatást fejtett ki.
A 4. századból már van olyan írásos emlék is Egyiptomból, amely bizonyítja, hogy – ha fogkrémet még nem is, de – a fogak rendszeres ápolására, tisztítására egy speciális port kevertek. A fogpor összetevői a kősó, a menta, a bors és a szárított íriszvirág voltak. Az íriszről azóta klinikai vizsgálatok is bizonyították, hogy fogínyproblémák kezelésében igencsak hatékony. Heinz Neumann osztrák fogorvos néhány éve kipróbálta a keveréket. Elmondása szerint a fogkrémnek ez az ókori elődje valóban hatásos, bár okozott némi fogínyvérzést.
 |
| |
 |
|
A fogkefe elődje, a miswak
|
A fogtisztítás eszköze természetesen akkor még nem a fogkefe volt. Kezdetben az ujjukkal dörzsölték a fogaikat, majd különböző gyökereket rágcsáltak. A fent említett fogport sem fogkefe segítségével használták. Faágak egyik végét megrágták, és az így kialakult „szőrös” ágvégződéssel tisztították fogaikat. Ennek az eszköznek az utóda a muzulmán világban ma is használt miswak (vagy siwak). A miswak arak fából (mustárfának vagy fogkefefának is hívják) készül. Rágcsálás közben többek között fertőtlenítő hatású tannint is tartalmazó levet bocsát ki magából.
A fogszú meghódítja a világot
Ha a gondos fogápolás ellenére mégis megtörtént a baj, különféle fogtömési módokat alkalmaztak. A fogtömések gyantából, kőporból, magvakból és egy antibiotikus hatású ásványból, a malachitból készültek.
A fogfájás előidézését egyébként egy apró féregnek, a fogszúnak tulajdonították. Ez az elképzelésük annyira tetszetős volt, hogy a világ különböző tájain, így például Angliában, Indiában és Magyarországon is elterjedt. Elméletük helyességét valószínűleg bizonyítottnak látták abban a jelenségben is, amikor a fogtömésre használt magvak olykor-olykor kicsíráztak a beteg szájában. A fájdalmat gyógynövényekkel igyekeztek enyhíteni, elsősorban fokhagymával, illetve mákgubókivonattal (vagyis tulajdonképpen ópiummal).
Fogpótlás, fogbeültetés a mai értelemben nem létezett. Az elvesztett fogakat életükben ugyan nem, halálukban azonban visszakapták tulajdonosaik. Méghozzá nem is akárhogyan! A kihullott fogakat arany sínnel rögzítették a halott szájában.
Kapcsolódó anyagok:
►Fogfehérítés
►A helyes fogmosás és fogtisztítás
►A fogszuvasodás és kezelése
►Fogínygyulladás
►A fogak anatómiája, elnevezése, számozása